Idén nagyon későn palántáztam, sokkal korábban szoktam, február első 1-2 hetében. Idén viszont több tényező is hátráltatta eme nemes munkát.
Ezen a héten is csak tologattam magam előtt a dolgot, de végül ma megcsináltam.
Lássuk tehát az én kis mikroszkopikus méretű chilifarmom 2016-os életrehívását!
A magvetést úgy csináltam, mint minden évben: a szokásos kis (újra felhasznált) palántázó pohárkákba raktam a (remélem) megfelelő minőségű, kimondottan palántaföldet. Először sima virágföldet vettem, de apám tanácsára beszereztem inkább palántaföldet, állítása szerint az jobb. Nekem eddig nem volt gondom a sima virágfölddel sem, majd meglátjuk, ez jobb lesz e.
A poharakba ugyanannyi földet raktam, majd elhelyeztem bennük a 3-3 magot. Sokan ennél kevesebbet szoktak, egyet vagy kettőt max., nekem eddig bevált a 3db-os elrendezés. Kiültetés előtt úgy is szétválasztom őket, illetve már a fejlődés folyamán egy részük úgy is kiselejteződik, a gyenge, csenevész hajtásokat úgy is kihúzgálom, így végül nekem is 1-2 hajtás fog maradni a legtöbb pohárban, így jó, ha van mindig tartalék. Ha rögtön csak 1 vagy 2 maggal indulok, eleve kisebb az esélyem.
Miután megtöltöttem a poharakat kb. háromnegyedig földdel, ráhelyeztem a magokat, majd ment rá a felsö takaróréteg. A magok így 1-2cm mélyen fekszenek a "föld alatt" és innen indulnak (remélhetőleg) őszig tartó életükre.
Következzen a kis képes bemutatóm:
Először rögtönöztem egy munkaállomást az erkélyen:
A legfontosabb kellékek: öntözőkanna, palántázó
pohárkák, az alanyok: a magok, kesztyű, kanál.
Kicsit közelebbről
A magok, pontosabban egy része
Apró, de annál fontosabb kellékek:
a kesztyű nagyban segít tisztán tartani a kezet és
főleg a körmöket (utálom kikaparászni a virágföldet),
használatával a munka végeztével egy mozdulatra
patyolat tiszta kézzel léphetek tovább.
A kanál pedig segít a pohárkákba adagolni a földet.
Szeretem az ilyesmit precízen csinálni: készítettem
szép kis műanyag táblákat, amiket majd a pohárkák
szélébe szúrok. Házilag könnyen legyártható,
mindössze nyomtató papír, nyomtató és laminálógép
kell hozzá. Ezeket majd újra fogom gyártani, mert
elszúrtam egy dolgot, ami miatt nem lennének így
tartósak, úgyhogy új koncepciót dolgoztam ki,
amivel reményeim szerint egész nyáron bírni fogják.
Egy csomag (100db-os) gyári Habanero Orange
mag. Ebay-ról és Kínából rendelve. Még az is lehet,
kínai csirke fog kikelni belőlük... Mindegy, ~200 Ft
volt az egész csomag, ha csirke lesz belőle, azt sem bánom.
A magok már a helyükön, de földdel még nincsenek
befedve.
Íme, egy hármas ikerpár.
Itt pedig már a végleges helyükön a pohárkák,
az ablakpárkányon. Itt eredetileg nincs párkány,
én szereltem fel egy polcot, nem kimondottan
polc anyagból: lambériáztunk a lakásban és a megmaradt
anyagból csináltam egy nagyon szuper palántázó
felületet. Itt közvetlenül éri a nap őket. Az a jó a
lambériában, hogy műanyag, így nem fog neki ártani,
ha néha elbénázom a locsolást...
Sorakozó!
Behelyeztem az egyetlen elektronikus kelléket,
ami nagyon fontos: a hőmérőt. Most még nagyon
keveset, mindössze 15c fokot mutat, de ez a locsolás
utáni pillanat, a víz nem túl meleg.
Szerencsére hamar megindult felfelé a digitális higany,
egy olyan 20-22 fokkal kibékülnék, de attól tartok, hogy
nem nagyon fog ennél feljebb menni.
A helységet nem fűtjük, ami persze nagyon jó, hogy ennek
ellenére is a szobában 25 fok van, de az ablaknál inkább
a mutatón látható 20 fok körüli hőmérséklet az uralkodó.
Így indítottam tehát a 2016-os chiliszezont. Természetesen az itt bemutatott pohárkák csak egy része a termesztésemnek, nemsokára lehetőségem lesz máshol is palántázni, sokkal nagyobb mennyiségben.
De ez a blog kimondottan az otthoni, mikrogazdálkodás jegyében zajlik, úgyhogy itt szándékosan csak a "balkonkertészkedést" mutatom be, egyelőre. Meg hát egyelőre nincs is nagyon mit mást bemutatni.
Mindenkinek sikeres csírázást és hajtásnövekedést, majd bő termést és szuper végtermékeket kívánok!
Nagyon klassz az oldal, le a kalappal.
VálaszTörlésA lamináló fóliának 2-3 mm-rel túl kellene lógni a kis cetliken, hogy ne ázzon át : )
Egyébként a lényeg, amiért írok, hogy nálam tavaly lett egy halom habanero, egy jó nagy kupac és nem tudtam, mit kezdjek velük. Képtelenség lett volna elfogyasztanom frissen, de nem is akartam sokat pepecselni a feldolgozással. Ezért magozás után kb. negyedeltem őket és forró olajba dobtam mindet, tettem rá sót és nagyon kevés cukrot és kb 3-4 perc sistergés után forrón beraktam kis erőspistás üvegekbe, és felöntöttem olajjal. A nagy kupacból alig 3 üveggel lett, hiszen vékony húsú. Nagyon gyors és praktikus eljárás, már csak egy üveggel van : )
Kedves "BigBig Bee"!
TörlésCímkék: ha megnézed az újabb képeket, már látszik, hogy csináltam új "névtáblákat" :) Itt: https://1.bp.blogspot.com/-Pilt6seT8nA/VvQkV-u-LfI/AAAAAAAAd3s/1-bpdla5l4kdgIQ4tyYncJWD0OjmHpalw/s1600/CIMG3045.JPG
Duplán vannak laminálva, kvázi képtelenség, hogy átázzon :) De azért köszi a tippet, jövőre finomítok még rajta. Túl szélesek a cetlik, sok árnyékot vetnek. Jövőre vékonyabb, kisebb táblácskákat készítek.
Habanero: köszi a tippet, ez nagyon jól hangzik! Ki fogom próbálni! Hasonlót szoktam csinálni, amikor A CHILI receptemet készítem: annál én is són, cukron, köménymagon futtatom meg forró olajban. De az azonnali fogyasztásra van, a tipped pedig tárolásra is alkalmas, úgyhogy ki fogom próbálni. Főleg, ha Habaneroval is működik a dolog, azt amúgy is nehéz felhasználni a jellegzetes illata, íze miatt, bár nekem az a kedvencem.
Igen, így már nem fog átázni : )
VálaszTörlésHa hosszabb távra akarod eltárolni, akkor miután felötötted olajjal, tedd be forrón dunsztba, vagyis takard be jól egy napra.
Azt vettem észre, hogy az általam termelt Habanero nem olyan erős, mint a "bolti", de ez nem is baj, mert a jellegzetes, trópusi gyümölcsre és sajtra emlékeztető ízei sokkal jobban kijönnek. A sütésnél is veszít az erőből, de persze azért próbára teszi az embert, még így sem játék, de pont olyan erős lesz, amit még szeretek. Pizzára is szoktam dobni a sajt alá, meglepinek : )))
Létezik teljesen csípős mentes Habanero?