Néhány kép viszont innen-onnan előkerül, most is rábukkantam pár fotóra.
Egy kis része a paprika és paradicsom palántáimnak, még az előző lakásunkban.
Itt nagyon szerettek lenni, 7. emeleti, nyugati fekvésű volt az erkély, déltől estig napsütés volt. Néha már sötétítésről kellett gondoskodnom, elkerülvén a megégést.
Itt pedig már az új lakás erkélyén kezdtek pirosodni a paprikák. Sajnos itt nem állok olyan jól fénnyel, mint az előző lakásban, ez az erkély keleti fekvésű és 2. emelet, 11-ig, délig van csak napsütés. Teljes szezont itt még nem vittem végig, úgyhogy nem tudom, mit fog produkálni, jövőre majd kiderül. Azért bízom benne, hogy lesz annyi szórt fény délután is, amennyi elegendő lesz a termesztéshez. Ha nem, akkor igen igen szomorú leszek, ebben az esetben valamiféle napelemes mesterséges fényben gondolkodom már most.
2014. augusztusi állapot
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése